Elnöki ügyek: szatyor fing az új podržtaška
Autoriter, oroszpárti maffiózók politikai bábui rúgják be a szlovák-magyar történelmi rivalizálás új fejezetét Közép-Európában
Amikor a kilencvenes évek végén átélhettem Vladimír Mečiar, a közép-európai illiberalizmus előfutárának felemelkedését és bukását, egy életre szóló élménnyel lettem gazdagabb az akkor a szlovákiai belpolitikai krízissel összehasonlítva stabil és unalmas demokráciát építő, régiós sztár és reformországból érkező egyetemista diákként.
Volt valami furcsa és megmagyarázhatatlan abban, hogyan lehetséges az, hogy miközben a régiónkban mindenki a Nyugat felé nyit és a teljes lengyel, cseh és magyar poltikai elit az európai integráció és a NATO-csatlakozás híve, akkor északi szomszédunk erős embere és vezetője, az egykori bokszoló Európával és az Egyesült Államokkal folyamatos konfliktusban állva Moszkva felé fordul.
De még ennél az akkor meglehetősen egzotikus folyamatnál is izgalmasabb volt a szlovák belpolitika. Miután a korabeli uralkodó pártból kinevezett köztársasági elnök, Michal Kováč szembefordult Mečiarral, brutális politikai küzdelem zajlott, ahol a tét a szlovák demokrácia sorsa, és a szlovák társadalom nyugati integrációja volt.
Emlékezetes, hogy ezekben az években Magyarországon a köztársasági elnöki pozíciót Göncz Árpád író, 1956-os elítélt töltötte be, akinek személyes autonómiája tovább erősítette a közjogi funkció népszerűségét.
Ezeknek az időknek régen vége. Sőt, egyre többen élnek ma olyanok Magyarországon, akiknek ezek az évek semmit nem jelentenek, egyszerűen azért, mert később születtek. Ha Prágából visszatekintek az elmúlt három évtizedre, Magyarország és Szlovákia ma legalább olyan furcsa és csak nehezen érthető események helyszínei, mint az egykori mečiari Szlovákia a kilencvenes években.
De annyiban még rosszabb a helyzet, hogy napjainkban egy olyan elnöki demokratikus fordulat, ami Michal Kováč nevéhez fűződött, nincs napirenden. Amikor ezt a mondatot leírom, a fülemen éppen Stefano Bottoni történész beszél a Klubrádióban, ahol arról biztosít, hogy ő már akkor örülne, ha Magyar Péterből egy Németh Miklós-féle reformkommunista válna.
Látható: egy mai közép-európai értelmiségi demokratikus igény- és elvárási szintje nincs túlságosan magasan elhelyezve. Hogy miért és pontosan hol tartunk, azt a fizetőfal utáni történetben mesélem el.
Kezdjünk!